A PSZÁF megállapította, hogy a közvetítők, köztük a Netrisk esetében a konkrét kalkulált díjak nem egyeztek meg az érintett biztosítók meghirdetett díjtarifája alapján kiszámított díjjal. Ezzel megsértették a biztosítási törvényt. Emellett a felügyeletvezetői levélben hívta fel az érintett biztosításközvetítők figyelmét arra: ha nem minden piaci szereplő ajánlatát közlik, akkor ezt a tényt a hiányzó biztosítók nevének feltüntetésével honlapjukon figyelemfelhívó módon jelezzék a fogyasztóknak.A Netrisk.hu közleménye szerint kalkulátorában az összes biztosító ajánlata megtalálható. Hangsúlyozták azt is: a törvényi kötelezettségeken túl árgarancia szolgáltatásukkal is az ügyfelek érdekeit védik.
Netrisk: a megkötött szerződéseket nem érinti a PSZÁF kritikája
A Netrisk.hu esetében a PSZÁF három apró pontosítást kért, ezek egyike sem volt olyan, amely a Netrisk.hu-n kötött szerződéseket, vagy a Netrisk.hu bármely ügyfelét érintette volna - közölte a biztosításközvetítő az MTI-vel szerdán, miután a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) bejelentette, hogy kilenc online biztosításközvetítővel szemben hozott határozatot.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.