Utalt arra, hogy október közepén "látni-látszani" kampány indult, amelynek idején, december 15-ig csaknem háromszáz szakszervizben ingyenesen lehet átvizsgáltatni a járműveket. Ezt eddig tízezernél is többen tették ezt meg. A megvizsgált járművek felénél volt probléma, a leggyakoribb hibát a fényszórók rossz beállítása, a kiégett izzók, a hiányzó rendszámvilágítás, a matt lámpabura és az utólag, házilag beszerelt xenonszettek jelentették. A járművezetők látását ingyen vizsgálja az akcióhoz csatlakozó csaknem száz optikus. Eddig több mint kétezren keresték fel a szakembereket, a vizsgálatot kérők 60-70 százalékának nem volt megfelelő a látása. Ez az akció is december 15-ig tart - ismertette a magyar rendőrség történetében egyedülálló akciót Óberling József.Az akcióhoz további szervizek és optikai szalonok jelentkezését várják, az ingyenes vizsgálatok helyszíneinek listája a www.latnieslatszani.hu weboldalon olvasható.A sajtótájékoztatón beszámoltak azokról az informatikai fejlesztésekről is, amelyek révén, uniós források bevonásával javítani kívánják a közlekedésbiztonságot. Terjék Mihály, a projekt vezetője elmondta: a 2015-ben befejeződő fejlesztés célja a halálos balesetek számának csökkentése és a közlekedési morál javítása. A fejlesztés során országszerte több száz, fix telepítésű kamerát helyeznek ki, de lesznek mobil ellenőrzőpontok is, amelyek automatikusan dolgozzák fel és továbbítják a forgalmi adatokat. A rendőrök intelligens, GPS alapú, helyazonosításra alkalmas adatrögzítőket is kapnak, amelyek segítségével csak a szabálysértőket fogják megállítani.
A rendőrök rászállnak az autó fényszórókra
Egy hónapon át tartó, fokozott rendőri ellenőrzéssorozat kezdődött országszerte, ennek keretében elsősorban a járművek világítását és láthatóságát vizsgálják - közölte Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.