Az egyik sérült az autó sofőrje, ketten pedig a buszon voltak.
A 185-ös autóbuszok egy ideig módosított útvonalon jártak a X. kerületben, de már helyreállt a menetrend szerinti közlekedés.
Összeütközött a 185-ös busszal egy autó péntek délután Budapesten. Három ember könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere.
Az egyik sérült az autó sofőrje, ketten pedig a buszon voltak.
A 185-ös autóbuszok egy ideig módosított útvonalon jártak a X. kerületben, de már helyreállt a menetrend szerinti közlekedés.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.