A legutóbbi balesetben ketten meghaltak hétfő délután, amikor belerohant egy kamionba egy német rendszámú személyautó az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, Tatabánya után hétfő délután. Az áldozatok állampolgársága még nem ismert. A személygépkocsiban utazók közül egy ember súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg. Az autópályát lezárták, a forgalmat Tatabánya-Újvárosnál az 1-es útra terelik.
Hétfő három óra körüli időben történt az M7-es autópálya 128-as km szelvénynél (Balatonszárszó és Balatonszemes között) a Nagykanizsa felé vezető oldalon egy kamion közlekedett, amikor szintén ezen a sávon a mellette haladó személygépkocsinak ütközött, majd átszakította a szalagkorlátot. A személygépkocsiban négy fő utazott. Egyikük a helyszínen életét vesztette, a többi utas és a kamion sofőrje pedig könnyebben sérült.
Ezt megelőzően egy kisbusz és személyautó ütközött frontálisan a 81-es főút vérteskethelyi elágazásának közelében, a személyautóban két ember életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült. Az ütközés pillanatában a személyautót vezető 40 éves férfi, valamint a hátul ülő 13 éves lány is szörnyethalt. A személygépkocsiban ülő középkorú nő életveszélyes, egy másik tizenéves lány súlyos sérüléseket szenvedett. Az életveszélyes sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba. A mikrobusz balesetet okozó vezetője is megsérült, állapota - az elsődleges információk szerint - súlyos.
Már hétvégén kezdődött
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) összesítése szerint az elmúlt hétvégén tizenegy balesetben tizenketten haltak meg. Ezzel a mostani hétvége volt az év legrosszabb baleseti statisztikájú hétvégéje. A rendőrségi honlapon hétfő reggel közzétett adatok szerint összesen 412 baleset során intézkedtek, a 11 halálos baleset mellett 56 súlyos, 105 könnyű sérüléssel végződött. Ezeken felül 240 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt, az ellenőrzések során 190 esetben színeződött el a szonda.
A hétvégén 97 körözött személyt fogtak el a rendőrök, 412-t tetten értek és 335-öt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával.
Folytatódik a fekete hétvége – már 5 halott hétfőn az utakon
A hétfői nap folyamán is több halálos kimenetű baleset történt az országutakon. Szörnyű sorozat volt már hétvégén is, tizenketten haltak meg. Ritka, hogy ennyi komoly közlekedési tragédia történjen egymás után.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.