Hétfőn három óra körüli időben az M7-es autópálya 128-as km szelvényénél (Balatonszárszó és Balatonszemes között) a Nagykanizsa felé vezető oldalon egy kamion közlekedett, amikor szintén ezen a sávon a mellette haladó személygépkocsinak ütközött, majd átszakította a szalagkorlátot.
A személygépkocsiban eddigi információk szerint négy fő utazott. Egyikük a helyszínen életét vesztette, a többi utas és a kamion sofőrje pedig könnyebben sérült. A sérültek ellátása folyamatban van – írta a Somogy Megyei Rendőrkapitányság. Időlegesen csak a leálló sávokon haladhat a forgalom mindkét irányban.
Vasárnap szintén Nagykanizsa felé történt súlyos karambol, amelynek egyik sebesültje még mindig intenzív osztályon van.
Kamionbaleset az M7-esen - több sérült
Vasárnapot követően hétfőre is jutott egy súlyos baleset az M7-es balatoni szakaszára. Egy kamion rohant egy személyautóba.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.