A szombati balesetben külföldi rendszámú járművek is ütköztek. Az
úgy tudja hárman sérültek a balesetben, őket a fehérvári Szent György kórházba vitték. További részletek az
megyei portálon.

Hat autó rohant egymásba szombaton a reggeli órákban az M7-es autópályán, Martonvásárnál, a 30-as kilométerszelvényben. Az útzárat 11 után oldották fel.
A szombati balesetben külföldi rendszámú járművek is ütköztek. Az
úgy tudja hárman sérültek a balesetben, őket a fehérvári Szent György kórházba vitték. További részletek az
megyei portálon.

A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.