Mihályné Bornemisza Eleonóra elmondta: egy Bócsa felé tartó személygépkocsi balra akart fordulni, amikor a hátulról érkező és előzni szándékozó autó belerohant. A két vezető könnyebben sérült meg.
Két személygépkocsi ütközött össze, majd az árokba sodródott péntek délben az 54-es úton Kecskemét és Bócsa között; a helyszínelés idejére teljes útzár van az érintett szakaszon - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Mihályné Bornemisza Eleonóra elmondta: egy Bócsa felé tartó személygépkocsi balra akart fordulni, amikor a hátulról érkező és előzni szándékozó autó belerohant. A két vezető könnyebben sérült meg.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.