Történelmi Fiat gyárra kerül lakat, mely 1970 óta működött. A több mint 1.500 munkás sírva búcsúzott, de a szakszervezetek, a torinói autógyár és a római kormány két és fél éven át tartó - az ellentétek miatt többször megszakadt és újraindult - tárgyalásainak köszönhetően a dolgozók nem kerültek tömegesen utcára.A gyárban január elsejétől újraindul az autógyártás: a Dr jelképes egy euróért vette át az üzemet a Fiat 920 dolgozójával, akiket fokozatosan állít munkába. A tervek szerint 2012-ben 241 dolgozót vesz vissza, 2016-ra pedig 1.300 fölé emeli a dolgozói létszámot. A Dr Olaszország második legnagyobb autógyárát akarja működtetni Termini Imeresében - a milánói Fiat után, 110 millió eurós beruházással 2013-ban kívánja a piacon bemutatni első járműveit.APA Fiat további 640 dolgozója négy éven át évi több mint 22.000 euró segélyt kap. A nyugdíj előtt állók kedvezménnyel, az új olasz nyugdíjreform korhatáremelése alóli felmentéssel mehetnek nyugdíjba. A Fiom fémipari szakszervezet december 16-ra sztrájkot hirdetett meg a Fiat politikája elleni tiltakozásként. "Multinacionális vállalatként jelen vagyunk az egész világon, Olaszország nélkül is folytathatjuk. Nagyot téved, aki azt hiszi, befolyásolhatja a Fiat döntéseit" - fogalmazott Sergio Marchionne a Fiat-Chrysler vezérigazgatója a Radio24 hírrádiónak. Marchionne kijelentéseit a szakszervezetek rögtön úgy értékelték, a Fiat el kívánja hagyni az országot. A Fiat ezt közleményben tagadta. Termini Imerese feladásával a Fiat Autónak négy gyára maradt Olaszországban, húszezer dolgozóval. Az olaszországi autópiac novemberben 9,4 százalékot zuhant.
Túladott szicíliai gyárán a Fiat
December végén a Fiat távozik a szicíliai Termini Imereséből: a gyárat és a dolgozók egy részét az olasz Dr Automobile Group veszi át a szakszervezetek és a Fiat heves vitája közepette.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.