Az alkuszcég arra is felhívja a figyelmet, hogy az új biztosítást december utolsó napjáig kell megkötni. Annak az autósnak, akinek a felmondása nem érkezik meg december 1-jén éjfélig a jelenlegi biztosítójához, az adott autóra a következő egy év során már csak az eddigi biztosítónál rendelkezhet kgfb-vel. Ha ennek ellenére egy másik biztosítóval köt szerződést, az a törvény értelmében érvénytelen lesz. Ezért célszerű a felmondásról időben gondoskodni, és arról hivatalos visszaigazolást is szerezni.Az alkuszok többsége - a dokumentumok biztonságos feldolgozhatósága érdekében - csak a november 30. éjfélig beérkező ügyfélmegbízások esetén tudja átvállalni az ügyfél helyett a régi szerződés felmondását - teszik hozzá.
Utolsó napok: még százezren válthatnak kötelezőt
A meglévő kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (kgfb) december 1-jéig lehet felmondani, az addig hátralévő időben további 100-150 ezer autós mondhatja fel a biztosítását - közölte előrejelzését a kotelezo.hu internetes alkusz társaság.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.