A piac szereplőinek döntése alapján az idén a biztosítók a díjtarifákat a Nemzeti Sportban és a Metropol vasárnapi különszámában publikálják.A hírek szerint a tervezett éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díj 30 százalékának összegével megegyező baleseti adó nem épül be a biztosítási díjakba. Egyelőre e jogszabály csupán tervezet, annak végső formája még nem ismeretes. Bár a díjakba nem épül be a baleseti adó, ez nem jelenti azt, hogy azt nem kell majd megfizetni. Ha megjelenik a jogszabály és így ismertté válik a törvény végső szövege, a biztosítók az adót, annak mértékét külön sorban, a díjtól elkülönítve szerepeltetik majd az értesítőkön - hangsúlyozzák a MABISZ szakemberei.A 2010. január elsejétől hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvény alapján a kgfb szerződések évfordulója a törvény hatálybalépését követően megkötött szerződések esetében már nem a naptári év, hanem a biztosítás megkötésének napja. A 4,12 millió kgfb-szerződésből a becslések szerint még így is több mint 3,3 millió autósnak december 31-én "fordul" a szerződése.Azoknak, akik nincsenek megelégedve biztosítójukkal és váltani akarnak, november 30-ig kell felmondaniuk az érvényben lévő szerződést és december 31-ig kell az új biztosítást megkötniük - hívja fel a figyelmet a biztosítók szövetsége.
A kgfb-díjakat a Nemzeti Sport és a Metropol teszi közzé vasárnap
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is október 30-án lesz kgfb-díjtarifa hirdetés, annak ellenére, hogy ez a nap vasárnapra esik. A meghirdetett díjak még nem tartalmazzák a baleseti adót - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) csütörtökön.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.