Az eredményt egyszeri tételek rontották, főleg a francia Renault-ban és az orosz Kamazban lévő részesedések könyv szerinti értékének csökkentése miatt, mert a cégek részvényei jócskán visszaestek a tőzsdén.Ettől eltekintve az eredményességet jónak minősítették a közleményben, megerősítve, hogy egész évre továbbra is a tavalyit "jelentősen meghaladó" forgalmat és profitot várnak.Világszerte 525 ezer személyautót és haszonjárművet értékesítettek, 11 százalékkal többet, mint a tavalyi harmadik negyedévben. A bevétel 5 százalékkal 26,4 milliárd euróra nőtt, a valuta-árfolyamok változása nélkül 8 százalékkal gyarapodott volna a bevétel.A bevétel Nyugat-Európából 2 százalékkal nőtt, az Egyesült Államokból 2 százalékkal csökkent, Ázsiában 22 százalékkal, azon belül Kínában 17 százalékkal nőtt.APA Daimler 800 millió euró beruházással új gyárat épít Kecskeméten, amely a csoport rastatti gyárával - Mercedes-Benz kompaktjármű szegmensének kompetenciaközpontjával - működik majd együtt. Magyarországon a Mercedes-Benz a mai A- és B-osztály utódgenerációját képviselő négy modell közül kettőt gyárt majd. Az első, értékesítésre gyártott személygépkocsik a tervek szerint jövő év elején készülnek el.
Nagyon visszaesett a Daimler nyeresége
A német Daimler autógyárcsoport 1,36 milliárd eurós, harmadik negyedévi adózott eredményt jelentett csütörtökön, 16 százalékkal alacsonyabbat az egy évvel korábbi 1,61 milliárdnál.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.