Senna a 13. helyen végzett és a leggyorsabb körök tabelláján is a 13. pozícióba iratkozott fel, így véleménye szerint pozitívumai is vannak a belgiumi versenynapnak: „Úgy gondolom, hogy a tempónk elég jó volt, ráadásul már van némi tapasztalatom mindkét gumitípussal és tudom azt is, hogyan kell együtt dolgoznom a csapattal. Már várom Monzát, ahol remélhetőleg már jobb leszek, mint itt” – fogalmazott Ayrton Senna unokaöccse.
Senna bizonytalan jövőjéről bővebben az Autómenedzser.hu helyszíni tudósításában olvashatnak.
F1: elnézést kért Senna
„Egyszer sem csináltam meg az első kanyart teletankkal korábban, így rosszul mértem fel a féktávot” – nyilatkozta a tavaly Hispania-színekben szereplő Senna – „Nem volt esélyem, hogy elkerüljem Alguersuarit. Igazán sajnálom, hogy tönkretettem a versenyét. Szerencsére az én autóm nem sérült meg, így folytathattam a futamot. Úgy gondolom, hogy a történtek a rosszul felmért helyzetnek, valamint annak köszönhetőek, hogy kihagytam tizenegy futamot. Picit figyelmesebbnek kellett volna lennem, de ilyen a versenyzés.”
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.