Az eset részletei nem tisztázottak, annyi azonban a kiszivárgott fotókról kiderült, hogy a 4,2 literes, V8-as, 789 lóerős Audi-erőforrással hajtott autó eleje tört meg.
Fotók az esetről az Autómenedzser.hu autós portálon,
Rosszul kezdődik a Német Nagydíj hétvégéje a Forma-1-es Force India versenyzőjének, Adrian Sutilnak: a hazai futamára készülődő sofőr már kedden a Nürburgringen tartózkodott, ahol egy Gumpert Apollo szupersportkocsi volánja mögött kipróbálhatta a legendás Nordschleifét, de kisodródott és összetörte az autót.
Az eset részletei nem tisztázottak, annyi azonban a kiszivárgott fotókról kiderült, hogy a 4,2 literes, V8-as, 789 lóerős Audi-erőforrással hajtott autó eleje tört meg.
Fotók az esetről az Autómenedzser.hu autós portálon,
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.