Fontos, hogy minden tulajdonos gondosan ellenőriztesse gépjárműve állapotát és bízza szakszervizre a legszükségesebb teendők elvégzését. A melegben a téli gumik jobban kopnak és a tapadásuk is kevésbé megfelelő, mint nyári társaiké. Éppen ezért a tavaszi teendők között a legsürgetőbb, hogy a gumik cseréjével kezdjük autónk tavaszi felkészítését. Ezt követően hasznos lehet a futóművek átvizsgáltatása és beállíttatása, ami hosszú távon kímélhet meg minket a nem várt bosszúságoktól. És ha már átnézzük autónkat, ellenőrizzük az ablaktörlő lapátokat – beleértve a hátsó ablaktörlőt is - és cseréljük le, ha állapotuk indokolja.
A tavaszi nagytakarítás jelentősen megnövelheti az autó alvázának és karosszériájának élettartamát. Érdemes nagynyomású mosóberendezéssel eltávolíttatni a sós szennyeződést az autó aljáról, a kerékjáratokból, a felniről és a motortérből egyaránt. Az utastér komfortjának és a szőnyegek, a kárpitok élettartamának is jót tesz a porszívózás. Hasznos, ha a takarítás végeztével eltávolítjuk a csomagtartóból az immár felesleges téli kiegészítőket, amelyeket aztán érdemes száraz, hűvös helyen tárolni a következő szezonig.
A meleg beálltával felélednek a rovarok, gyengül a téli ablakmosó folyadék hatásfoka, hiszen azt nem ezek eltávolítására tervezték, így április folyamán javasolt ennek cseréje is. Érdemes a szervizlátogatás alkalmával a klímát ellenőriztetni, ha kell feltöltetni, tisztíttatni, így amikor szükség lesz rá teljes kapacitással, hibátlanul működhet ismét.
A LeasePlan partnerei akár az irodában, a számítógép előtt ülve is gondoskodhatnak autójuk szerviz bejelentéséről. A sofőrszolgálat igénybevételével megspórolhatják a sorban állást a szervizben, eközben pedig a világhálón követik nyomon a tavaszi szervizmunka állását.
A cégautók számára is megérkezett a tavasz
A tapasztalt gépkocsi üzemeltetők hét fokos napi átlaghőmérséklet felett már a nyári időjárásra készítik fel autóikat. A LeasePlan minden évben figyelmezteti ügyfeleit a tél elmúltával szükségessé váló teendőkre és idéntől egy új, online szolgáltatással is egyszerűsíti dolgukat. A flottakezelő tanácsait nem csak a céges gépkocsit vezetőknek érdemes megfogadni, hiszen egy kis elővigyázatossággal és odafigyeléssel minden autós sokat spórolhat és biztonságosabbá teheti utazását.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.