A sárga angyal munkatársait 8,1 százalékkal többször riasztották, mint az előző évben. A szakemberek – akárcsak 2009-ben – a lerobbant járművek 84,4 százalékát tudták helyben megjavítani. Ehhez összesen 57,2 millió kilométert tettek meg a guruló szervizeikkel az autószerelők.
A több riasztás oka elsőként a kemény télkezdettel magyarázható. 2010-ben január negyedikén volt a legtöbb, szám szerint 23.798 lerobbant autó az utakon. De nem csak a jeges időjárás tehető felelőssé a hibákért. Nyáron a 35 fok fölötti nagy melegben is rengetegen vették igénybe a sárga angyal. Természetesen az egyre több autó is hozzájárul ahhoz, hogy ez a szám ilyen magas lett.
A leggyakoribb ok, amiért a szakembereket hívták, a defekt és a lemerült akkumulátor volt. De nem csak az autó meghibásodása miatt értesítették az autósok a szakembereket. 100 000 esetben például a sofőr kizárta magát az autóból. 25 000 alkalommal az üres tank miatt nem indult a járgány. Ezenkívül 186 000 esetben biztosították az ADAC szakemberei egy baleset helyszínét. Az ADAC közleménye szerint az elektromos hibák egyre nagyobb száma sem okoz problémát majd a jövőben. A szakemberek felkészültek az ilyen jellegű hibákra is.
Sárga angyalok, béna autósok
A sárga angyal munkatársait 8,1 százalékkal többször riasztották, mint az előző évben.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.