A K&H-t választotta a biztosítót váltók negyede, a piacvezető Allianzhoz ment 20 százalék, míg a most piacra lépett román Astra 10 százalékot szerzett. Ez utóbbi magasabb arányban volt a legolcsóbb, de az ügyfelek egy része inkább drágább, de ismert biztosítót választott.
A netrisk.hu portálon keresztül kedd reggelig 350 ezren váltottak kötelező biztosítót. Tavaly december végéig ez a szám nem érte el a 320 ezret.
Aki biztosítót vált, annak december 1-jén éjfélig kell hogy megérkezzen a felmondása a korábbi biztosítójához - hívja fel az érintettek figyelmét a Generali Providencia Biztosító. A felmondás történhet ajánlott levélben, vagy faxon, de az e-mailben történő felmondás - a mai szabályok alapján - nem érvényes. Aki nem mondta fel határidőre, érvényesen a kgfb-jét, az továbbra is a korábbi biztosítójánál marad egy évre.
Kgfb: hárman vitték el a biztosítót váltók több mint felét
A K&H Biztosító, az Allianz és az Astra vitte el a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban eddig biztosítót váltók 55 százalékát - közölte saját statisztikájára hivatkozva a netrisk.hu internetes alkusz az MTI-vel.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.