Több mint kétszer annyi GPS flottakövető egységet szereltettek be gépjárműveikbe a hazai vállalkozások az első háromnegyed évben, mint a tavalyi év azonos időszakában. A nyugat-európai 30-35 százalékos piaci lefedettséghez képest azonban a hazai 8 százalékkal még mindig jelentős elmaradásban vagyunk.
A növekedésben a válság is jelentős szerepet játszott, az azonnali, életmentő intézkedések után a vállalkozások jelentős része komolyabban is átgondolja a kiadásait. A vállalati járműflotta üzemeltetése az egyik legjelentősebb költségtényező, amin sokat meg lehet takarítani.
Vannak olyan partnereink, amelyek nem élték volna túl a válságot a flottakövető kiadáscsökkentő hatása nélkül – olvasható a cég sajtóközleményében. A Secret Control megrendelői között ugrásszerűen nőtt a napi fogyasztási cikkeket forgalmazó cégek aránya, de tart még a lendület a fuvarozóknál, közműszolgáltatóknál is. Emellett élénkül az állami cégek, intézmények érdeklődése is, egyre több az ilyen témájú tender.
Flottakövető kütyüvel spórolnak a cégek
A hazai vállalkozások az év első háromnegyedében kétszer annyi GPS flottakövető egységet vásároltak, mint a tavalyi év hasonló időszakában, de a technológia 8 százalékos hazai elterjedtsége még meg sem közelíti a nyugat-európai 35 százalékos penetrációt. A piacvezető Secret Control GPS Kft. közleménye szerint a tulajdonosokat a válság a kiadások eddiginél erősebb ellenőrzésére kényszeríti, ezért az ágazatban jövőre az ideinél is nagyobb növekedés várható.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.