A LeasePlan által összegyűjtött üzemanyag-takarékos, költségkímélő lehetőségek részben az átgondolt, tudatos gépkocsi használathoz, részben pedig a vállalatok számára elérhető új szemléletű szolgáltatásokhoz kötődnek.
1. Már indulás előtt felkészülhetünk arra, hogy az utazás minél kisebb üzemanyag fogyasztással járjon. Tervezzük meg előre a napi útvonalat, ne tegyünk felesleges kitérőket.
2. Célszerű ellenőriznünk a kerekek nyomását, hiszen a túl puha gumik megnövelik a gördülési ellenállást és ezzel nagymértékben hozzájárulnak a fogyasztás növekedéséhez. A megfelelő keréknyomással akár 2-3 százalék üzemanyag-megtakarítást is elérhetünk.
3. Jól tesszük, ha mindig csak a szükséges tárgyakat visszük magunkkal és kerüljük a csomagtartónkban a fölösleges holmik fuvarozását. A gépkocsin kívül felszerelt minden tartozék is fogyasztásnövelő tényező lehet, hiszen a fokozott légellenállás miatt ezek összességében akár 18 százalékos fogyasztásnövekedéshez vezetnek. (Ha magánhasználat engedélyezett és sportolásra, nyaralásra is használjuk a cégautót, akkor a kirándulás után mindig szereljük le a csomag- vagy biciklitartókat. 80 kilométer/óra sebességnél a tetőcsomagtartó akár 0,7 literrel, a tetőn szállított kerékpár 100 kilométeren akár 3 literrel is növelheti a fogyasztást.)
4. Fontos az is, hogy megfelelő időközönként nézessük át autónkat és cseréljük a gyertyákat, a szűrőket, illetve a kopó alkatrészeket, amelyek akár 15 százalékkal is emelhetik a benzin- vagy gázolajköltséget.
5. A legtöbbet persze vezetés közben spórolhatunk. A megfelelő sebességet igyekezzünk mindig a legmagasabb sebességfokozatban tartani, vegyük fel a forgalom tempóját és kerüljük a hirtelen gyorsításokat és a sűrű fékezéseket. A sportos vezetési stílus akár 20 százalékkal is növelheti a felhasznált üzemanyag mennyiségét. A fékezésre fordított energia is az elégetett üzemanyagból származik. Igyekezzünk minél többet használni a motorféket, hiszen ilyenkor a korszerű gépkocsik teljesen leállítják az üzemanyag befecskendezését és motorfék üzemmódban 0 a fogyasztás. Ha nem használjuk feleslegesen a légkondicionálót, akár 17-30 százalékot, az ablakfűtés funkció hanyagolásával pedig 11 százalékot spórolhatunk az üzemanyagon. A felhúzott ablakokkal is megtakaríthatunk a benzinen és a gázolajon. Jól tesszük azt is, ha kerüljük a nagy sebességet. 120 km/h feletti tempónál már 20 km/h növekmény is 15 százalékos fogyasztásnövekedést eredményez a gyakori gyorshajtási bírságok mellett.
Toldi Balázs, a LeasePlan kereskedelmi igazgatója szerint a vállalatok a fentieken túl a megfelelő cégautó szabályzattal és az üzemanyagkártyákkal is kontrollálhatják költségeiket. Az üzemanyag-kártyák lehetővé teszik, hogy gépkocsinként limitált üzemanyag keretet állítsanak be, ellenőrizzék a magán használatot és figyelemmel kísérjék a fogyasztást, miközben a gépjárművezetőkre rótt adminisztrációt is csökkentik.
Hogyan spórolhatnak az üzemanyagon?
A növekvő benzin- és gázolajárak takarékoskodásra ösztözik mind a magán, mind a céges gépjármű tulajdonosokat. A megtett kilométerek száma sok esetben nem csökkenthető, ugyanakkor van lehetőség a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás csökkentésére.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.