A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az állami ünnepségek miatt Budapest számos utcáját, valamint az alsó rakpartok és a Bem felső rakpart több szakaszát lezárják majd. A lezárások, valamint a parkolási tilalmak több forgalmas csomópontot és utat is érintenek: a Kapisztrán teret, a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Károly körutat, a Múzeum körutat, a Villányi utat, a Budaörsi utat és Margit körutat. A tisztavatás miatt péntek délután két óráig lezárják a Hősök terét, valamint az Állatkerti körút és a Kós Károly sétány egy-egy szakaszát.A Szent Jobb-körmenet miatt az V. kerület több utcájában is tilos lesz megállni, a Szent István-bazilika környékét pedig le is zárják péntek éjfélig. A Mesterségek ünnepét érintő korlátozások kedd éjfélig lesznek érvényben. Emiatt az I. kerületben lezárják a Szent György utcát, a Clark Ádám teret, a sikló előtti területet, valamint a Sikló utcát.Az esti tűzijáték miatt péntek délután biztonsági okokból a gyalogosok és a kerékpárosok elől is lezárják a Lánchidat és a Margit hidat (utóbbin gépkocsival eddig sem lehetett közlekedni). Az autós forgalom elől hat órától lezárják a Szabadság hidat és az Erzsébet hidat is, utóbbinak az északi járdáját pedig teljes hosszában kordonnal biztosítják a szervezők.A budapesti rendezvények miatt a BKV megszokott forgalmi rendjében is jelentős változások lesznek pénteken. Az út- és hídlezárások miatt több járat is módosított vagy rövidített útvonalon, módosított menetrend szerint közlekedik. A BKV ezért azt kéri utasaitól, hogy tájékozódjanak a megállókban kihelyezett menetrendekből, a járműveken elhelyezett tájékoztatókból, és informálódjanak honlapjukon.A Duna pesti és budai oldala között a tömegközlekedési eszközök sűrűbben közlekednek majd. Ha a nézők száma elér egy bizonyos tömeget, a helyszínen levő szakemberek - biztonsági okokból - a tömegközlekedés leállítását kezdeményezhetik, akkor gyalogosan is csak az Erzsébet és az Árpád hídon tud majd közlekedni a közönség.
Nem lesz könnyű autózni a hosszú hétvégén Budapesten
Az augusztus 20-i rendezvények miatt számos korlátozásra kell számítani a fővárosban pénteken, illetve több helyen egész hétvégén. Több közlekedési csomópontot, valamint a tűzijáték idejére több hidat is lezárnak a forgalom elől. A BKV több járműve is módosított útvonalakon és módosított menetrend szerint jár.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.