A kgfb törvényt tavaly hozta a parlament és idén január elsején lépett hatályba. Még ezt megelőzően, decemberben úgy egészítették ki a jogalkotók, hogy április 1-jétől, ha a biztosító úgy ítéli meg, hogy az általa biztosított, vétlen vezetőjű jármű kormányműve, futóműve, illetve karosszériája annyira sérült, hogy közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlan a közlekedésre, akkor azt műszaki vizsgára kell küldenie. Ez a kiegészítés módosult februárban. Eszerint a törvény csak akkor kötelezi a biztosítót arra, hogy kötelező műszaki vizsgára küldje a járművet, ha az üzembentartó nem ad nyilatkozatot arról, hogy a kárfelvétel befejeztét követő 8 napon belül helyreállíttatja a járművet.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) március közepén - az említett szabály kiiktatása érdekében - az Alkotmánybírósághoz fordult. Akkor Trunkó Barnabás MABISZ főtitkár az MTI-nek elmondta, hogy ez a módosítás továbbra is a javíttatás elvégzésére kötelezi a vétlen károsultat, és ha ezt elmulasztja, akkor csak az előzetesen kalkulált, áfával csökkentett kárösszeg 60 százalékát kaphatja meg előlegként, vagyis a teljes kárnak mindössze 48 százalékához juthat hozzá.
A biztosítók decembertől - a kiegészítés meghozatalától - úgy látják, hogy a decemberi módosításról a nehéz helyzetben lévő autójavítóknak sikerült meggyőzniük a törvényhozókat. Az új szabály ugyan is előnyös helyzetbe hozza a szervizeket, kötelezően munkát adva azoknak. Márpedig az évi 170-180 ezer kgfb-s kár 30-40 százalékát nem a tényleges javítási költség megfizetésével, hanem - az úgynevezett gyorsított kárrendezés keretében - egy megajánlott összeggel rendezik a biztosítók.
Műszakira küldheti a biztosító a balesetes autót
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvényt idei egyetlen ülésszakán úgy módosította a parlament, hogy a biztosítónak kötelező műszaki vizsgára kell küldenie a járművet, ha az üzembentartó nem ad nyilatkozatot arról, hogy a kárfelvétel befejeztét követő 8 napon belül helyreállíttatja azt - a módosítás április elsején lép hatályba.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.