Az MTI úgy tudja, hogy a balesetben hárman sérültek meg, köztük a megyei közgyűlés elnöke is. Az elsődleges adatok szerint egyik sérült sincs életveszélyes állapotban, kéz-, illetve lábsérülésekről érkezett információ.
Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a baleset reggel nyolc óra körül történt, Szikszó Miskolc felé vezető kijáratánál, egy külföldi rendszámú kamion személygépkocsival ütközött. A teherjármű az úton keresztbe fordult, a helyszínelés akár két-három órát is igénybe vehet.
A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy ha lehet, ezt a szakaszt kerüljék el, ugyanis itt feltorlódhatnak a gépkocsik és a kerülőút is veszélyes lehet a nagy hó miatt.
Kamionnal ütközött Ódor Ferenc borsodi közgyűlés elnök autója
Balesetben megsérült Ódor Ferenc (Fidesz), a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke, autója kamionnal ütközött hétfő reggel a 3-as számú főúton Szikszónál.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.