A szabályozás hiányosságaira visszavezethető visszásság megszüntetésére Szabó Máté ombudsman azt javasolta Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek, hogy módosítsa, egészítse ki rendeletét. Ezen kívül az ombudsman javasolta az Országgyűlésnek, hogy pontosítsa a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt - közölték.
Ezt annak kapcsán kérte az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, hogy egy autós azért fordult hozzá, mert az ÁAK Zrt. pótdíj fizetésére kötelezte egy olyan elmosódott fényképfelvétel alapján, amelyről egyértelműen nem lehetett leolvasni a rendszámot.
A panaszos feljelentésére a debreceni rendőrkapitányságon is eljárás indult, amely megállapította, hogy a megadott időben és helyen egy hasonló rendszámú jármű közlekedett, érvényes autópálya matricával. Az ÁAK Zrt. ennek ellenére továbbra is igényt tartott a pótdíjra. Az országgyűlési biztos ennek nyomán kezdeményezte az ÁAK Zrt. elnök-vezérigazgatójánál, hogy tekintsen el a követeléstől - tették hozzá.
Az ombudsman szerint az autópálya-kezelőtől, mint közszolgáltatótól elvárható, hogy megalapozott bizonyítékok alapján indítson eljárást. Szabó Máté vizsgálata során az is kiderült, hogy az autópálya-használatot szabályozó rendelet nem tartalmazza a pótdíj elengedésének, mérséklésének, részletfizetésének lehetőségét méltányossági eljárás keretében - mutattak rá.
Mint írták, a vizsgálat további felismerése volt: nem tisztázott az autós és az ÁAK Zrt., valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság viszonyában az, hogy egyenrangúak vagy alá-fölé rendeltek. Ennek a jogorvoslati lehetőségek (bírósági vagy közigazgatási út) szempontjából van jelentősége.
Ha elmosódott a rendszám, ne kelljen fizetni pótdíjat
Tekintsen el a pótdíj-követeléstől az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt., ha nem állapítható meg egyértelműen az autópályán matrica nélkül közlekedő gépjármű rendszáma - írta az országgyűlési biztos hivatala közleményben.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.