A Google Maps Navigation névre keresztelt program a keresőjéről közismert cég új, Android 2.0 operációs rendszerén fut, és egyelőre csak az USA-ban kínál útvonaltervezést, internetes kapcsolat esetén folyamatos frissítéssel. A lehetőség elsőként az új modellje pénteki bevezetését története legnagyobb marketingkampányával kísérő amerikai Motorola mobilkészülék-gyártó Droid okostelefonján jelenik meg. Az útvonaltervezés mindinkább alapszolgáltatás az okostelefonok piacán, ahol a legnagyobb sikerű termék az Apple iPhone-ja, amelynek szintén versenyt támaszt a Google mobiloperációs rendszere, illetve navigációja.
Átrendezi a piacot a Google-navigáció
Néhány óra leforgása alatt csaknem ötödével esett a navigációs eszközök piacát uraló amerikai Garmin és holland TomTom részvényének az árfolyama, miután a kaliforniai Google bejelentette saját, ingyenes alkalmazását.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.