"Még ezen a héten válaszra számítok ... nagyon bizakodó vagyok" - nyilatkozta a Spyker igazgatója, Victor Muller a lapnak. A svéd lap az elmúlt héten még arról írt, hogy a General Motors nem foglalkozik a Spyker módosított ajánlatával és felszámolni készül veszteséges svéd leányvállalatát. A Spyker december 20-án nyújtotta be módosított ajánlatát, két nappal azt követően, hogy a GM közölte, felszámolja a Saab autógyárat. Svéd lapok értesülése szerint viszont a GM hajlandónak mutatkozott a tárgyalások újrakezdésére a Spyker két orosz befektetőjének visszavonulását követően. A GM állítólag nem nézte jó szemmel a technológiai know-how orosz kézbe kerülését.
A Svenska Dagbladet az elmúlt héten számolt be arról, hogy a Spyker két főrészvényese, a 29,3 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Vlagyimir és Alekszander Antonov már nem áll a holland vállalat Saabra tett ajánlata mögött. A Spyker második legnagyobb részvényese 22,7 százalékos pakettel az abu-dzabi Mubadala Development állami befektetési alap, amely szintén kivonult az akvizíció finanszírozásából. Helyettük egy meg nem nevezett holland milliárdos üzletember biztosítja a szükséges pénzforrásokat.
A GM tervei szerint még az év vége előtt értékesíti vagy felszámolja a 3400 alkalmazottat foglalkoztató Saab autógyárat.
Orosz és arab visszavonulás után egy holland üzletemberben bízhat a Saab
A holland Spyker Cars NV bízik a Saab AB autógyár megvásárlására adott ajánlatának elfogadásában, még ezen a héten számít a General Motors válaszára -írja a svéd Svenska Dagbladet keddi száma.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.