A KvVM közleményében kiemelte: a területi környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek a 31 telephely ellenőrzése során 11 esetben a közlekedési hatóság, a rendőrség, az APEH, a VPOP, illetve az önkormányzat részvételével tartottak helyszíni szemlét. Az ellenőrzések eredményeként tíz esetben várható, hogy az autóbontó kötelezést, bírságot vagy felszólítást kap, ebből két esetben a hatóságok azonnal megtiltották az illegális hulladékkezelést. Két esetben az akciót kísérő társhatóságoknak kellett intézkedniük, míg a többi telepen környezetvédelmi szempontból mindent rendben találtak a felügyelők.
A minisztérium közleményében emlékeztetett: az akció májusi indulása óta mintegy 12 ezer tonna hulladékra közel 310 millió forint bírságot szabtak ki a felügyelőségek. November végéig összesen 409 helyszíni szemlét tartottak és 49 esetben azonnal megtiltották az illegális tevékenységet. Öt esetben fordult elő környezetkárosítás, környezet-veszélyeztetés. Az ellenőrzések során bírságot 157 esetben szabnak ki várhatóan, míg négy esetben büntetőeljárás is indul az illegális autóbontókkal szemben.
A zöldtárca rámutatott: a zöldhatóságok egy szabálytalan, környezetkárosító módon szétszerelt – és így veszélyes hulladéknak minősülő – autó miatt akár 324 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak, az elkövető pedig környezetkárosítás esetén akár szabadságvesztéssel is sújtható. A Zöldkommandó bezárhatja a szabálytalan vagy illegális autóbontókat, talajszennyezés esetén pedig kármentesítésre kötelezheti a telepet. Magyarországon jelenleg 175 regisztrált, legális autóbontó működik, amelyek a hozzájuk beszállított gépjárművet kötelesek átvenni, és csak az általuk kiadott igazolással lehet kivonatni a járművet a forgalomból és így mentesülni a súlyadó és a biztosítás fizetése alól.
Újabb illegális autóbontókat zárt be a Zöldkommandó
A Zöldkommandó akciósorozat keretében a hatóságok 31 autóbontó telephelyet ellenőriztek novemberben, amelyek közül kettőt azonnal bezártak - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM).
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.