Ajánlatot az tehet, akinek az előző két év bármelyikében a teljes forgalma elérte a nettó 500 millió forintot, illetve 2 millió eurót. A pályázónak az utóbbi 3 évből fel kell mutatnia összesen legalább 140 darab fixen telepített, közúti ellenőrzésre szolgáló járműsebesség-mérő berendezést, mint referenciát. Az ajánlatkérő béreli a sebességmérőket, a nyertes ajánlattevő pedig a telepítés után üzemelteti azokat. A tenderre december 31-ig lehet jelentkezni, az ajánlatkérő január 25-ig értesíti azokat, akik továbbjutottak a második fordulóba. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, de döntően az egy mérőre jutó havi díj esik a latba.
Idén januárban ugyanilyen konstrukcióban, de az országot három régióra osztva, és 600 darab műszerre írt ki tendert az Országos Rendőr-főkapitányság. Akkor az ajánlatokban a havi díj 500 ezer és 2 millió forint között változott. A tárgyalásokon a végső árak 270 ezer és 570 ezer forint között szóródtak.
A legolcsóbb ajánlatot mindhárom területre a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. adta, az ország két szélső területére 298 ezer forintos, míg a középsőre 270 ezer forintos árral. A keleti és nyugati területről az ajánlatkérő kizárta a céget, mivel irreálisan alacsony árat ajánlott. A közbeszerzési törvény kötelezővé teszi az olyan ajánlat kizárását, amelyben az ajánlott ár annyira alacsony, hogy nem lehet megvalósítani belőle a kért szolgáltatást. Ugyanakkor a középső régióban - ahol az előbbieknél is alacsonyabb árat adott - ez a cég lett a nyertes. Ezután a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, hogy a másik két, kizárt ajánlata érvényességét elérje. A Getronics a központi és a keleti régióban második lett, így ez a cég azért fordult a döntőbizottsághoz, hogy a középső régióban is zárják ki a nyertessé nyilvánított céget, ha már a másik kettőben megtették. A Közbeszerzési Döntőbizottság mindhárom régióban megtiltotta a szerződéskötést az eljárás lezárultáig.
Az ajánlatkérő ORFK ezt követően közleményben tudatta, hogy nem is fog szerződést kötni. Erre a közbeszerzési törvény csak kivételesen ad lehetőséget. Az ORFK azzal érvelt, hogy a jövő évi költségvetésében nem szerepel a sebességmérők beszerzésének ellenértéke, ami a Getronics véleménye szerint két szempontból sem volt helytálló. A szervezetnek nem volt még jövő évi költségvetése, illetve nincs is szükség pénzre a mérők felszereléséhez. A legkisebb gyorshajtási bírság 30 ezer forint, így ha csak minden harmadik napban egy ilyet produkál egy mérőhely, már akkor bejön a havi 300 ezer forint körüli működtetési díj. Beruházásra pedig nincs szüksége az ORFK-nak, mivel azt a nyertes ajánlattevő végzi.
A Közbeszerzési Döntőbizottság akkor helyt adott a Getronics jogorvoslati kérelmének és megállapította, hogy az ORFK megsértette a közbeszerzési törvényt, miután érvénytelen ajánlatot benyújtót hirdetett ki a közbeszerzési eljárása közép-magyarországi részének nyerteseként. A meghiúsult tendernek a folytatása a mostani.
300 traffipaxra kért ajánlatot a rendőrség
Az országos főutakon 200 - illetve opcionálisan további 100 - közúti ellenőrzésre szolgáló, automatikusan üzemelő járműsebesség-mérő rendszer kialakítására és üzemeltetésére írt ki tárgyalásos közbeszerzést az Országos Rendőr-főkapitányság. A felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.