Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az elmúlt három napban annak ellenére, hogy az útviszonyok és a látási viszonyok nagyon kedvezőtlenek voltak, a járművezetők sok esetben nem tartották be a szabályokat, a rendőrök több mint százötven gyorshajtóval szemben léptek fel.
A rendőri intézkedések során tíz autós ellen indítottak szabálysértési eljárást azért, mert ezek a sofőrök lakott területen belül a megengedett sebesség duplájával közlekedtek. Mindannyian közigazgatási bírság megfizetésére számíthatnak - tette hozzá. Példaként említette azt is, hogy az egyik autós Miskolcon a Ruzsin-szőlő elnevezésű területen a megengedett 50 helyett 127 kilométer/órás sebességgel vezette autóját, ő 200 ezer forintos bírságra számíthat.
Ellenőriztek egy olyan autóst is, aki jogosítvány nélkül vezette járművét. A 18 éves budapesti fiatalember a 26-os számú főúton haladt kocsijával, miközben vezetői engedéllyel nem rendelkezett, KRESZ-vizsgát soha nem tett - közölte a szóvivő. Mint elmondta, Miskolc belvárosában egy tállyai autós szintén jogosítvány nélkül vezetett; kiderült, a 33 éves férfi jogosítványa tavaly lejárt. A rendőrség mindkét szabálytalankodó ellen szabálysértési eljárást indított.
A köd dacára 127-tel száguldott egy autós Miskolcon
Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain az elmúlt hétvégén szokásos szolgálatuk során a forgalomellenőrző alosztály járőrei 154 gyorshajtóval szemben intézkedtek - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.