A New York-i üzleti lap szerint a veszteséges Volvótól megválni kívánó amerikai Ford és a Geely tárgyalásairól készült feljegyzésekben az áll, hogy a kínai autóipari cég megtartaná és fejlesztené a svédországi és belgiumi Volvo-gyárakat, Kínában pedig egy évi 300 ezer darab kapacitású összeszerelő üzemet építene, így a mostani 400 ezernek a duplájára bővülne a termelés.
A Geely számításai szerint világszerte akár egymillió új Volvóra is lehet igény évente. Ebből 600 ezer az európai piacon kelhet el, a forgalom növelésének legfőbb terepe pedig a kínai piac, ahol a tavalyi 12.600-ról évi 200 ezerre lehetne emelni az eladott új Volvók számát - írta a WSJ. Nem megerősített adatok szerint a kínai társaság 2 milliárd dollár körüli ajánlatot tett a Volvó autógyárért.
A Volvo buszok és kamionok gyártását a tulajdonos Ford 1999-ben önálló, az autógyártástól független cégekbe szervezte, ezek eladása nincs napirenden. A Ford tavaly decemberben közölte: szívesen megválna a Volvótól, hogy kissé ellensúlyozza milliárdos veszteségeit, és három saját márkájára, a Fordra, a Lincolnra és a Mercuryra tudjon koncentrálni. A Geely autógyár szeptember közepén jelezte, hogy érdeklődik a svéd márka után. A Ford október végén jelentette be, hogy tárgyalásokat kezd a kínai céggel. A Geely autógyárat eddig olcsó modelljeiről ismerték. A Volvo átvétele komoly profilváltozást jelentene a cég számára.
Megduplázná a Volvo gyártását a kínai vevőjelölt
A jelenleginél kétszer több Volvo gépkocsit gyártana a kínai Geely, a Ford tulajdonában álló svéd autógyár átvételére a legnagyobb eséllyel pályázó társaság - írta szerdán a The Wall Street Journal (WSJ).
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.