Az utazási kedv romlását egyértelműen a gazdasági válság rovására írják a szakemberek. Az első nyolc hónapban – a tavalyi év azonos időszakához képest – a forgalom átlagos csökkenése öt százalék körül alakult. Ezen belül az egyes jellemző gyorsforgalmi irányok eltérő mértéket mutatnak. A legnagyobb visszaesés az országon áthaladó tranzitforgalom, illetve Magyarország export–import forgalmának lebonyolításában
kiemelkedő szerepet játszó M1-es autópályán figyelhető meg. Itt átlagosan 7-10 százalékkal közlekedett kevesebb jármű, mint az előző esztendő hasonló időszakában. Szintén visszaesés tapasztalható az M3-as és M7-es autópályákon, ennek mértéke megközelítőleg öt százalék.
A forgalom mérséklődése miatt a KKK az idei úthasználati díjakból – a gazdasági válság hatásait figyelembe véve – az Útpénztár számára 43,7 milliárd forint nettó díjbevételre számít, amely 1,7 milliárd forint pótdíjbevételt is tartalmaz.
Az év első nyolc hónapjában eddig 32,6 milliárd forint nettó díjbevétel keletkezett, amely egymilliárd forint pótdíjbevételt is tartalmaz. Ez az érték négy százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakára érvényes adat. A KKK számításai szerinti a nettó éves tervük pedig kilenc százalékkal marad majd el a tavalyi év eredményétől.
Csökkent a forgalom a magyar autópályákon
Csökkent a forgalom a magyarországi autópályákon az év eddig eltelt részében, és ez a díjbevételek visszaesésében is megmutatkozott – írta csütörtöki számában a Népszava a Közlekedési Koordinációs Központ (KKK) adataira hivatkozva.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.