A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium korábban még úgy tervezte, hogy a közlekedési szabályok módosításai szeptember 1-jén lépnek hatályba. Az MTI úgy tudja, az új KRESZ-szabályok bevezetéséről még mindig tartanak az egyeztetések, a végleges változat néhány héten belül kerülhet a kormány elé, így viszont a hatálybalépés legkorábbi dátuma november 1. lehet. Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter egy héttel ezelőtt, a "fregolibiciklik" rendszerének kialakításáról szóló sajtótájékoztatón azt mondta: októberben kerülhet a KRESZ módosítása a kormány elé.
A KRESZ-szabályok mihamarabbi módosítását az is indokolja, hogy szeptember 1-jétől változott a polgárőrségről szóló törvény. A jogszabály szerint a polgárőr is megállíthat autósokat, például a rendőri intézkedést igénylő közúti közlekedési baleset helyszínén a közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében, valamint az óvodák és általános iskolák közvetlen közelében a gyerekek biztonságos átkelése érdekében.
A kormányszóvivői irodán az MTI kérdésére elmondták: a kormány célja alapvetően az új KRESZ-szabályokkal a vétlen közlekedők, a kerékpárosok, a gyalogosok védelme, az előírások egységesítése, egyszerűsítése, a szabálykövető magatartás erősítése valamint egyes korszerű forgalomtechnikai megoldások bevezetése. Fontos hangsúlyozni, hogy egészében nem változik a KRESZ, csupán a szabályok egy része - tették hozzá. A közlekedési szabályok módosításának tervezete elérhető a közlekedési tárca honlapján, amely szintén szeptemberi határidőt tüntet fel a dokumentumon.
A tervezet több a kerékpárosokra vonatkozó új szabályt is rögzít. Ilyen például, hogy kerékpárúton legfeljebb 30 kilométer/órás, gyalog-, illetve kerékpárúton pedig 20 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnének. Növelheti a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságát, hogy a kanyarodó járművek vezetői számára elsőbbségadást ír elő a módosítás. A dokumentum lehetővé tenné a kerékpárutakon várakozó járművek elszállítását is. A módosítás pontosítja a gyerekülés használatának szabályait: a 150 centiméternél alacsonyabb gyerekek ülését a biztonsági övhöz vagy annak bekötési pontjához kell csatolni.
A tervezet szigorúbban szabályozná a rendszámok láthatóságát is, meghatározza a quad fogalmát, és engedélyezné, hogy a különösen balesetveszélyes helyeken a jelenleginél nagyobb, fényvisszaverő sárga háttéren is elhelyezhetők legyenek a közlekedési táblák. A módosítás több új közlekedési táblát is bevezetne, ilyen például a torlódás jelzésére szolgáló piros keretes háromszög.
A kormányszóvivő a napokban jelentette be, hogy október 1-jétől nem kell izzókészletet tartani a kocsiban és megszűnik az egészségügyi dobozok érvényességi ideje. Ezek azonban nincsenek összefüggésben a KRESZ módosításával, a döntést miniszteri rendelet tartalmazza.
Csak november 1-jétől módosulhat a KRESZ
Csúszik a KRESZ módosítása, az új szabályok leghamarabb november elején léphetnek hatályba - tudta meg az MTI. A módosítás több a gyalogosok és a kerékpárosok védelmét szolgáló változtatást tartalmaz.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.