Az egyik legkisebb ukrajnai megyének számító Kárpátalja élen jár a nem teljesített bírósági határozatok számát illetően. A helyileg illetékes igazságügyi hatóság adatai szerint a régióban több mint 90 ezer bírósági döntés vár végrehajtásra. Mintegy 10 ezer a tartásdíjfizetés megtagadásával kapcsolatos. Az utóbbi mutatóval a megye „dobogós helyet” foglal el országos viszonylatban - adta hírül szerdán az ungvári ua-reporter.com internetes hírportál.
A jelentés szerint a régióban nagyon sokan tartoznak közlekedési bírsággal és bankhitellel. Hozzávetőleg 1700 személygépkocsit köröznek a megyében.
Az országosan is alig jobb helyzet orvoslása érdekében nemrég megállapodást írt alá az igazságügyi és belügyi tárca. Az feljogosítja a közlekedési rendőröket arra, hogy a közúti ellenőrzések során a bírósági végrehajtó szolgálat munkatársaival karöltve kiszűrjék az olyan adósokat, akikkel szemben teljesítetlen bírósági határozat van érvényben, és akár a helyszínen lefoglalják a vétkesek járműveit.
A két hatóság kárpátaljai közös akciója kedden kezdődött Ungvár legforgalmasabb terén, ahol mindössze néhány óra alatt 27 olyan autóst szűrtek ki, akik ellen tartozással kapcsolatos bírósági ítélet volt érvényben. Zömük a legközelebbi bankban tüstént befizette a tartozását, és a felmutatott nyugta ellenében elvihette a - sok esetben igen drága - autóját.
A rendőrök mindössze öt gépkocsit szállítottak el, de négynek a tulajdonosa rövid időn belül „kiváltotta” a járművét.
Az úton lefoglalhatják az adósok autóit
Közös akcióba kezdett Kárpátalján az állami közlekedésrendészet és a bírósági végrehajtó szolgálat a bírósági határozatokat nem teljesítő, adós autósok kiszűrésére és járműveik lefoglalására.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.