Az akkor az osztrák rendőrség állományába tartozó férfi tavaly nyáron, a Győr-Moson-Sopron megyei Pereszteg és Fertőszentmiklós között halálra gázolt egy 19 éves magyar férfit. A gázolót később Magyarországon elmarasztalták segítségnyújtás elmulasztása miatt és 520 eurónyi pénzbüntetésre, valamint az eljárási költségek megtérítésére kötelezték. Ausztriában a magyarországival párhuzamosan, gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult eljárás ellene. Mivel a nemzetközi jog szerint senki sem ítélhető el kétszer ugyanazért, a magyar ítélet után Ausztriában lezárták az ügyet.
A magyar rendőrségi szakvélemény szerint az elhunyt nagycenki fiatalember volt a felelős a balesetért. Kocsis Tünde, a megyei rendőrség szóvivője a balesetet felidézve korábban az MTI-nek elmondta, hogy a 19 éves fiatal ittasan, az úttest közepén gyalogolt a 85-ös úton, fényvisszaverő mellényt nem viselt. Az akkor még az osztrák rendőrség állományába tartozó 34 éves tiszthelyettes Ausztria felől tartott Győr irányába, s állítása szerint amikor észlelte az úttesten sötét ruhában haladó fiatalembert, már nem tudta elkerülni a balesetet.
A halálos gázolást követően a gépkocsi vezetője nem állt meg, de röviddel később visszament a baleset helyszínére, majd látva a halott férfit, továbbhajtott Győr felé. Később visszafordult és ismét megállt a helyszínen, aztán visszaautózott Ausztriába. A nyomozás során az osztrák ex-rendőr együttműködött a hatósággal. Elismerte felelősségét, hogy ugyan kétszer is megállt a helyszínen, de egyszer sem nyújtott segítséget. Kihallgatása során arra hivatkozott, hogy sokkos állapotba került, ezért hajtott el.
Felmerült az is, hogy a gázoló esetleg ittasan vezetett, de mivel a helyszínen nem lehetett megszondáztatni, később - Ausztriában - már azt mondta, hogy csak a baleset után fogyasztott alkoholt.
Megszüntették az eljárást a gázoló osztrák rendőr ügyében
Megszüntették Ausztriában a Magyarországon gázoló osztrák rendőr elleni eljárást, egy magyar bíróság ugyanis már ítéletet hozott az ügyében - adta hírül kedden az osztrák közszolgálati televízió honlapja.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.