A Financial Times Deutschland üzleti napilap hétfőn emlékeztetett: az elsősorban a General Motors válsága miatt súlyos helyzetbe került német autógyár az utóbbi tíz évben csak 2001-ben és 2002-ben ért el nyereséget, összesen 1,923 milliárd eurót, de utána megint minden évben vesztesége volt, 2007-el bezárólag összesen 1,861 milliárd euró. A tavalyi veszteség még nem ismeretes. Az újságnak nyilatkozó német kormánytisztviselők elismerték: tudtak arról, hogy az Adam Opel GmbH az említett időszakban mennyit vesztett. Az Opel mint a GM leányvállalata, nem volt köteles rendszeres eredménybeszámolót közölni, az csak tőzsdén jegyzett cégeknek kötelező.
A most nyilvánosságra került adatok kényes helyzetbe hozták a német kormányt. Bármelyik potenciális beruházó lesz is az Opel új tulajdonosa, az ügylethez szükség van állami garanciavállalásra, amit az Európai Bizottság csak "egészséges vállalat" esetében engedélyez. Vagyis a német kormánynak bizonyítania kellene, hogy az Opel az elmúlt években "egészséges" volt, amit a most kiderült adatok igencsak megkérdőjeleznek. Ráadásul a német kormány a garanciavállalásra vonatkozó korábbi ígéreteit azzal támasztotta alá, hogy az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező német autógyár adósságok nélkül került bele a válságba.
Mindennek ellenére az Opelért való vetélkedés még folyik, és Karl-Theodor zu Guttenberg gazdasági miniszter szerint nyitott is. Korábban úgy tűnt, hogy az osztrák-kanadai autóipari beszállító konszern, az orosz Sberbankkal és a GAZ autógyárral együttműködő Magna lesz a befutó, előzetes tervezetében azonban sok a nyitott kérdés. A pályázók között van a Riplewood amerikai pénzügyi befektető belga leányvállalata, a RHJ International (RHJ), amely a hírek szerint a legközelebb áll a General Motors-hoz. Végül a legkevesebb eséllyel a kínai BAIC autógyár pályázik. Guttenberg szerint valamennyi jelentkezőnek még fontos kérdéseket kell tisztáznia, különös tekintettel az esetleges üzembezárásokra, illetve a tervezett leépítésekre.
Angela Merkel kancellár az elmúlt héten Dmitrij Medvegyev orosz államfővel tárgyalva nem csinált titkot abból, hogy a német kormány a Magnát támogatja. Az osztrák-kanadai céget részesítik előnyben a négy németországi üzemnek otthont adó tartományok, továbbá az alkalmazottak is.
Véghajrá az Opelért
A véghajrához érkezett az Opelért hónapok óta folyó verseny. Hétfőn jár le az a határidő, amelyet az anyavállalat, az amerikai General Motors szabott a pályázók végleges tervezetének benyújtására.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.