A munkálatokat a korábbiakhoz hasonlóan a régi útburkolat elbontásával kezdik, ezt követően újjáépítik a szegélyeket, szintbe helyezik a közműszerelvényeket és két rétegben aszfaltoznak. Az adott szakaszra eső buszmegállókat modern technológiával építik át, ezáltal a nagy terhelés ellenére sem alakulnak majd ki nyomvályúk az úton - olvasható a sajtóiroda közleményében.
A várhatóan 10 napig tartó kivitelezés ideje alatt váltakozó irányú, félpályás útlezárás lassítja a haladást a munkaterületen. A felújítás idején 30 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a gépjárművek és parkolási tilalom lép életbe az adott szakaszon. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Törökbálinti út felújításának költsége 60 millió 350 ezer forint + áfa. A forgalomba helyezés várható időpontja: 2009. július 11.
A Fővárosi Önkormányzat 2005-ben indított útfelújítási programot a Podmaniczky Program keretében, amelynek révén 2010 végéig megújul több mint 530 kilométer, a főváros kezelésében lévő utak mintegy 53 százaléka. Idén 43 útszakasz kap új aszfaltburkolatot, amely összesen 36 kilométernyi új utat jelent Budapesten. Megkezdődik a következő évi útfelújítási program előkészítése is, így 2010-ben további 75 kilométer fővárosi út újulhat meg.
Az ötödik éve tartó útfelújítási program során a felújított útszakaszokból több teljes útvonal állt össze. Ennek köszönhetően több fontos úton, 10-15 kilométer hosszan felújított aszfaltburkolaton lehet közlekedni egészen Budapest határáig - írták a tájékoztatóban.
Felújítják a Törökbálinti utat
Szerdán kezdődik a Törökbálinti út felújítása fővárosban: a tíznaposra tervezett munkálatok során a XI.-XII. kerületben a Törökbálinti út a Márton Áron tér és az Irhás árok között több mint egy kilométeres szakaszon kap új aszfaltburkolatot - közölte a fővárosi önkormányzat sajtóirodája kedden az MTI-vel.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.