Daniel Gaspart, az autópályákat és országutakat kezelő állami vállalat (CNADNR) észak-erdélyi autópályáért felelős igazgatóját a Curierul National című román gazdasági napilap keddi száma idézte. Az igazgató szerint a kormány, várhatóan augusztusban, 80 millió eurót folyósít az autópálya nyugat-romániai szakaszának folytatására.
Az észak-erdélyi autópálya jelenleg Kolozs megyében épül, ahol az Aranyosgyéres (Campia Turzii) és Gyalu (Gilau) közötti 42 kilométeres szakaszt az idén kell leaszfaltoznia teljes egészében a vállalatnak. A Bechtel szerint eddig 18 kilométert már leaszfaltoztak, és újabb 12 kilométeren megépítették az alapot, így készen áll arra, hogy aszfaltburkolattal vonják be. A román kormány, illetékesei szerint, az idén csökkenő költségvetési bevételek miatt ebben az évben a Kolozs megyei szakaszra akar összpontosítani. Az amerikai vállalat ezért az év elején felfüggesztette a munkálatokat a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) között már elkezdett szakaszon.
A román állam és az amerikai cég 2003-ban állapodott meg az észak-erdélyi autópálya megépítéséről. Az eredeti tervek szerint a 415 kilométer hosszú, Brassót (Brasov) Borssal összekötő korszerű utat 2012-ben kellett volna átadni a forgalomnak. A tavaly hatalomra került Boc-kormány szerint azonban addig az autópályának csak a fele készül el. Kiderült ugyanis, hogy az eredetileg 2,2 milliárd euróra tervezett költségvetésű autópálya legalább kétszer többe kerül. A vállalat vezetői közölték, hogy egy kilométer autópálya 10 millió euróba kerül, ami a román közlekedési minisztérium illetékesei szerint is reális ár az erdélyi domborzatot figyelembe véve.
Folytatódik az észak-erdélyi autópálya építése
Már az idén folytatódhat az észak-erdélyi autópálya Bihar (Bihor) megyei szakaszának az építése, mert a román kormány újabb összeget folyósít az építő amerikai Bechtel cégnek, jelentette be a román autópálya-építésért felelő vállalat egyik igazgatója.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.