Az ezredes azt mondta: az Európai Unió elkezdte áttekinteni, hogy mennyire sikeres az úgynevezett Fehér Könyv végrehajtása, és a jelenlegi adatok szerint azt a kritériumot, hogy 2001-hez képest a halálos áldozattal járó balesetek számát 2010-re a felére csökkentsék, csak négy tagország fogja teljesíteni. (Magyarország nem tartozik közéjük.)
Mindezek alapján az unió megkezdte a 2010 és 2020 közötti időszak közlekedéspolitikai irányelemeinek kidolgozását, az erről készült szakértői anyagok nemrég kerültek nyilvánosságra - tette hozzá. Komáromi Endre szerint az ORFK javaslata az, hogy az új uniós irányelveket akkor fogadják el, amikor 2011-ben Magyarország lesz az EU soros elnöke.
A szakértői munkaanyagok több prioritást határoznak meg: a gyorshajtás és az ittas vezetést visszaszorítását, a biztonsági öv és a gyermekülés használatát, az utak melletti infrastruktúra kialakítását, fejlesztését, továbbá a járművek újabb biztonsági elemekkel történő ellátását. Magyarország jól áll mind a gyorshajtások, mind pedig az ittas vezetés miatt történt balesetek számának csökkenését tekintve, de a többi esetben még van tennivaló - fogalmazott a főosztályvezető.
Az EU-s tervekről szólva azt mondta: 2015-ig rendszeresítenének egy úgynevezett alko-lock berendezést, amelyet indulás előtt meg kell fújnia a sofőrnek, és ha a szerkezet alkoholfogyasztást érzékel, nem lehet beindítani a járművet. Ezt a készüléket kamionokba, nagytömegű járművekbe kötelezően beépítenék, személyautóba pedig akkor, ha egy ittas vezetőt visszaesőként elmarasztalnak, és a készülék beszerelésére a bíróság kötelezi őt.
A szakértők 2012-ig minden autót felszerelnének olyan berendezéssel is, amely nemcsak az első üléseken ülők esetében jeleznek hanggal és fénnyel, ha nem kötik be a biztonsági övet, hanem a hátsó üléseken is. 2015-ig pedig a távolsági buszokon is kötelezővé tennék a biztonsági övet.
Szintén a tervekről szólva azt mondta: 120 kilométer/órában maximálnák autópályán az óránkénti sebességet.
Az ENSZ szakértői a közelmúltban arra figyelmeztettek, a gazdasági világválság a közlekedésbiztonságra is kihatással lehet - idézte fel Komáromi Endre. Az államoknak, az útkezelőknek nem lesz pénzük az út menti infrastruktúra fejlesztésére, a válság hatásait elszenvedő polgároknak pedig nem lesz pénzük arra, hogy autóikat lecseréljék (emiatt elöregedik az állomány) és arra sem, hogy megfelelő közlekedésbiztonsági elemekkel lássák el járművüket. Az ENSZ novemberben Moszkvában világkonferenciát rendez, hogy e gondokra megoldást találjon, és a találkozón az országos rendőrfőkapitány is részt vesz - közölte a főosztályvezető.
Legfeljebb százhússzal mehetnének az autók
Százhúsz kilométer/órában határoznák meg az autók maximális sebességét az Európai Unió szakértői - erről Komáromi Endre, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésbiztonsági főosztályvezetője beszélt.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.