A kerepesi HÉV-megálló közelében készülő P+R, illetve B+R (személygépkocsi, illetve kerékpár) parkoló üzembe állításával a helyi önkormányzat arra szeretné ösztönözni a lakosságot, hogy mindenki hagyja a kocsiját a parkolóban, s utazzon tovább tömegközlekedéssel. A „parkolj és utazz” rendszer bevezetésével a településen és közvetlen környékén jelentősen csökken a zajártalom, illetve az üvegházhatású anyagok kibocsátása. Továbbá regionális előnyökkel, a fővárosi közlekedés zsúfoltságának enyhülésével is számolnak.
A projekt 44 millió forintos összköltsége - jelentős társadalmi haszna miatt - a kivitelezők szerint 2011-re megtérül annak ellenére, hogy a parkolók használata ingyenes lesz. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális operatív programjának keretén belül elnyert uniós támogatásból és az ahhoz járuló 4 millió forintnyi önkormányzati pénzből a terület rendezése után a már meglévő gyalogos járdákat és lépcsőket átépítik, s újakat is kialakítanak. Majd a víztelenítési- és forgalomtechnikai munkák, az akadálymentesítés, a füvesítés, illetve a parkolóhelyek kialakítása következik. A parkoló avatására a tervek szerint május végén kerülhet sor.
Ingyenes P+R parkoló épül a kerepesi HÉV-megállónál
Megkezdődött a kerepesi ingyenes parkoló építése kedden. A közbeszerzési pályázaton nyertes Vianova 87 Közmű és Útépítő Zrt. építheti meg a 40 millió forintos uniós támogatásnak köszönhető, 77 személygépkocsinak és 32 kerékpárnak helyet adó ingyenes parkolót.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.