Jóri András adatvédelmi biztos szerint a nyomkövető rendszer ebben az esetben is csak a munkaidő alatt működtethető - olvasható a közleményben. Az ombudsmanhoz egy cég egyik dolgozója fordult kérdésével, amelyből kiderült: a vállalkozás GPS-rendszert szerelt be járműveibe, amelyeket a dolgozók kötetlen munkaidejükben használnak. A kötetlen munkaidő ténye azonban megnehezíti, hogy különbséget tegyenek az autók hivatalos és magáncélú használata között. A munkavállalók nem írtak alá olyan munkaszerződés-módosítást, amelyben hozzájárultak volna a GPS-adatok lekérdezéséhez.
Állásfoglalásában a biztos leszögezte, hogy a GPS-rendszerből származó adatot a gépjárművet vezető, illetve a járműben tartózkodó személy személyes adatának kell tekinteni. Személyes adat pedig a törvény értelmében csak akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárult, vagy ha azt a törvény elrendeli.
Az adatkezelésnek ezen kívül meg kell felelnie a célhoz kötöttség és az arányosság elvének is. Ez azt jelenti, hogy az érintett hozzájárulásával logisztikai célból meg lehet határozni a jármű helyzetét. Csak azokat a dolgozókat lehet azonban ilyen módon követni, akiknek ellenőrzése a munkakörükből következően valóban elengedhetetlen, és az ellenőrzés nem valósítható meg más, enyhébb jogkorlátozással járó módon.
Jóri András felhívta a figyelmet arra, hogy minden esetben szükséges a munkavállaló önkéntes és tájékoztatáson alapuló hozzájárulása, amit az adatkezelővel kötött szerződés is tartalmazhat. Munkaidő után azonban ilyen személyes adatot a munkáltató nem kezelhet. Ezért a biztos egy lehetséges megoldásként azt ajánlja, hogy a munkaeszközként és magáncélra is használható járműveket szereljék fel egy kapcsolóval, amellyel a GPS szükség esetén kikapcsolható, vagy éppen üzembe helyezhető - áll a közleményben.
A munkáltató csak beleegyezéssel rakhat GPS-t az autókba
A munkáltató csak akkor követheti műholdas helymeghatározó eszközzel (GPS) a tulajdonában vagy bérleményében lévő gépkocsi mozgását, ha ahhoz megkapta a járművel közlekedő munkavállalója önkéntes és tájékozott hozzájárulását - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala szerdán.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.