A programban a kiválasztási folyamatot követően kilenc pályázó vehet részt, ők a projekt részeként az első két hónapban szakmai és nyelvi képzésben részesülnek, kompetencia-fejlesztő tréningeken vesznek részt, majd 5-5 hónapra munkába állnak Budapesten illetve Bécsben, ahol gyakorlat-orientált tapasztalatokat szereznek.
Bécsben is dolgoznak a Rail Cargo gyakornokai
November elején elindult a Rail Cargo Group (RCG) egyéves gyakornoki programja diplomás pályakezdők számára. Célja, hogy a program végére szakmailag felkészült, önálló munkavégzésre képes munkatársakkal gazdagodjon a vasútvállalat. A projekt hatékony támogatást nyújt ahhoz, hogy a társaság stratégiai céljai megvalósításához képzett, németül jól beszélő, szakmájuk iránt elhivatott munkavállalókkal erősítse csapatát.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.