A jogszabály szerint Önt vissza kellene venni az eredeti pozícióba, hiszen az nem szűnt meg – fogalmazott a D.A.S. Jogszerviz szakértője, dr. Fésü Gizella. Ön a felajánlott másik pozíciót, ami alacsonyabb bérrel jár nem köteles elfogadni. Mivel a munkakör a munkaszerződésnek mindenképpen része, ez csak a felek közös megegyezésével és írásban módosítható.
Trükköző munkáltató: csak jóval kevesebb bérért vennének vissza egy kismamát
A Jobline egyik olvasójának, egy kismamának kevesebb bért ajánlottak a visszatérés utánra. "A pozíció, amiből távoztam, létezik, és be is tölti valaki, határozatlan időre szóló szerződéssel. Nekem ennek ellenére egy másik pozíciót ajánlottak, jóval kevesebb bérért. Jogukban áll ez? Nem kötelesek a korábbi bérem megadni, még ha más pozíciót is ajánlanak?" – fogalmazott olvasónk. A kérdésre a D.A.S. Jogszerviz szakértője, dr. Fésü Gizella válaszolt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.