Míg a nők aránya a végzett hallgatók körében 7,8 százalék, addig a jelenlegi hallgatók viszonylatában már 11,5 százalék, ami a Cisco törekvéseit tekintve pozitív változásnak tekinthető. Az is üdvözlendő, hogy a hallgatók lakóhely szerinti megoszlása nagy mértékben és egyre inkább kiegyenlített: míg a végzett hallgatók esetében a fővárosiak aránya 29,2 százalék, a jelenlegi hallgatók vonatkozásában 21,5 százalék, a kisvárosiak és falusiak aránya pedig 24,8 és 16,8 százalék, illetve (a jelenlegi hallgatók esetében) már 27,7 és 22,5 százalék, a társadalmi mobilizáció ügyét ezáltal is elősegítve.
Még mindig alig vannak nők az IT szektorban
Az idén 15 éves Cisco Hálózati Akadémia megbízásából kutatás készült, amely a hallgatók és oktatók elégedettsége mellett az elérhető minősítések piaci értékét vizsgálta. A felmérés keretében a Cisco azt is feltérképezte, hogy a program által kínált képesítések milyen mértékben járulnak hozzá a karriercélok eléréséhez, és a hallgatók milyen elképzelésekkel rendelkeznek a munkavállalással kapcsolatban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.