Habár az Y generáció már gyerekkorában találkozhatott a digitális technológiákkal, a kutatás eredményei azt mutatják, hogy a munkavállalás előtt álló fiatalok csak részben rendelkeznek stratégiával és eszközökkel digitális identitásukat illetően: sokkal inkább megfigyelők, internetes aktivitásaik leginkább a napi feladatokhoz és eseményekhez kapcsolódnak. Úgy vélik, ha belépnek majd a munka világába, elsősorban új életükre, munkájukra és leendő családjukra szeretnének koncentrálni.
Törölnék magukat a Facebookról a pályakezdők, ha munkát kapnak
Bár az Y generáció tagjai már gyerekkorukban találkoztak az internetes eszközökkel, csak részben alakítják tudatosan digitális identitásukat, amely 70-80 százalékban önazonos, 20-30 százalékban viszont az határozza meg, hogy mások mit mondanak róluk a neten. Többségük úgy véli, "ami nincs az interneten, az nem is létezik", ugyanakkor mivel tapasztalták, hogy feltöltött tartalmaikkal visszaélhetnek, többen már törekednek a rejtőzködésre is – többek között ez is kiderült a Budapesti Gazdasági Főiskola Kutatóközpontjának vizsgálatából.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.