A héten magyar nyelv és irodalomból, matematikából, történelemből és két idegen nyelvből, angolból és németből adtak számot tudásukról a diákok. A vizsgák a jövő héten folytatódnak, és egészen május 27-ig tartanak. Május 13-án latinból és héberből, 14-én biológiából, 15-én kémiából és földrajzból, 16-án fizikából és rajzból, 17-én spanyolból, 21-én pedig informatikából tartják az írásbeliket.A 2012-2013-as tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszakában több mint 133 ezren tesznek legalább egy tárgyból valamilyen érettségi vizsgát. Az érettségizők közül 84 588 végzős középiskolás tesz ebben a vizsgaidőszakban úgynevezett rendes érettségit.A mostani vizsgaidőszakban a diákok élhetnek a hét vizsgafajta mindegyikével, így a rendes, az előre hozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével is. A vizsgafajták közül a legtöbb - 388 582, az összes vizsga 86 százaléka - rendes érettségi vizsga. A diákok mindösszesen 452 250 vizsgát tesznek le, ebből 413 450 középszintű, a többi 38 800 emelt szintű. Az emelt szintű vizsgák száma tavalyhoz képest öt százalékkal nőtt. A vizsgák 3526 érettségi vizsgabizottság előtt zajlanak. Az írásbeli vizsgák után az emelt szintű szóbeli vizsgák június 6. és 13., a középszintű szóbeli vizsgák pedig június 17. és 28. között folynak.
Nem volt gond az érettségi első hetével
Rendben lezajlottak a pénteki német írásbeli érettségik az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint, és ezzel problémák nélkül befejeződött a tavaszi vizsgák első hete.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.