Rachel Miles elsőnek az anyját választotta, utána az apja követezett, majd a bátyja, a nagybátyja és a nagynénje. Miután "kihalt" vér szerinti rokonsága, volt férjére fanyalodott. A halálesetek révén összesen 66 nap fizetett szabadságra tett szert. Ami a kitalált halálnemeket illeti, apjával autóbalesettel végzett, anyja műtőasztalon halt meg, volt férje felakasztotta magát. Nagybátyja és nagynénje halála között csak egy hetet hagyott.A sok tragédia gyanússá vált, a nő lebukott, munkahelyén - egy önkormányzatnál dolgozott szociális munkásként - felfüggesztették a munkavégzés alól, és eljárást indítottak ellene - adta hírül a The Daily Mirror című brit lap.
Halottnak hazudott rokonokkal próbált plusz szabihoz jutni egy brit nő
Két éven belül elveszítette összes közeli rokonát egy nő Nagy-Britanniában, de csak szóban: azt hazudta a munkahelyén, hogy sorra meghaltak. Tette mindezt azért, hogy fizetett szabadságot kaphasson.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.