Még januárban írt arról a hvg.hu, hogy leépítheti magyar érdekeltségeit a Red Bull.
Maklári Edit off premise menedzser most elmondta, hogy a cég létszámának körülbelül felét bocsájtották el, de ez „kevesebb mint húsz fő”.
Munkatársai körülbelül felét küldi el a Red Bull magyarországi vállalata, a nagy és drága rendezvények pedig a háttérbe szorulnak – írja a Kreatív.
Még januárban írt arról a hvg.hu, hogy leépítheti magyar érdekeltségeit a Red Bull.
Maklári Edit off premise menedzser most elmondta, hogy a cég létszámának körülbelül felét bocsájtották el, de ez „kevesebb mint húsz fő”.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.