A svájci Hun Invest AG kizárólagos tulajdonában álló cég 2003 óta fogadja a hajókat az Erzsébet híd és a Lánchíd közötti budai Duna-parton, ahol öt pontonjával egyeduralkodó volt. (A pesti oldalon ugyanezen az egy kilométeres részen a Budapesten összesen 26 kikötővel rendelkező Mahart Passnave Kft. hat kikötőt tart fenn.) Az érintett I. kerületi lakosok évek óta panaszkodnak a hajógenerátorok és a rakodás zajára, részben emiatt vonta vissza még januárban a kerületi önkormányzat a Magyar Kikötő Zrt. közterület-foglalási engedélyét, amivel egyébként évi 12 millió forint bevételről mondott le. A fővárosban egyszerre több mint 30 szállodahajó köthet ki – a Mahart Passnave 163 ezer forintot kér egynapi kikötőhasználatért –, ami egyelőre elegendőnek tűnik az évi 160-180 idelátogató hajó fogadására, de a parti infrastruktúra elégtelensége visszavetheti a mostanáig dinamikusan növekvő forgalmat.
Kiutasított szállodahajók
Az idegenforgalmi szezon közepén, sorozatos fellebbezései elutasítása után július végén kénytelen volt bezárni szállodahajókat fogadó budapesti kikötőit a Magyar Kikötő Zrt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.