Arra a kérdésre, hogy vajon ki vagy mi gyakorolja rá a legnagyobb nyomást, hogy folyamatosan "kapcsolatban maradjon" a munkájával, a válaszadók 42 százaléka a munkaadóját jelölte meg; 23 százalék szerint az iparágban, ahol dolgozik, ez a megszokott; 18 százalék azok aránya, akik nem valamilyen külső tényező miatt, hanem egyfajta belső kényszerből teszik ezt; a megkérdezettek 11 százalékára leginkább az ügyfelek gyakorolnak nyomást, 5 százalékukra pedig saját kollégái.
Kényszerítik a főnökök a diplomásokat a túlórára
A mobiltechnológia térnyerésével a magyar munkavállalók egyre többet dolgoznak, mivel szinte folyamatosan, egész nap "kapcsolatban maradnak" a munkájukkal, ami javítja ugyan a munkahelyi termelékenységet, ám egyúttal a pihenéstől illetve kikapcsolódástól veszi el az időt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.