A médiának nyilatkozó svédországi személyzeti vezető 1550 munkahely megszüntetéséről beszélt, amely főként Stockholmot és néhány dél-svédországi várost, a többi között Göteborgot és Linköpinget is érintheti. A cég alkalmazottainak száma Svédországban 17 768.Tomas Qvist, a vállalat svédországi személyzeti felelőse elmondta, a kemény piaci versenyben fontos a költségmegtakarítás. Svédország számára fontos, hogy a vállalat a telekommunikációs szektor területén megőrizze piacvezető pozícióját. "A döntés azután született meg, hogy minden lehetőséget megvizsgáltunk és a szakszervezetekkel is párbeszédet folytattunk" - mondta.A cégnek a világ 180 országában van érdekeltsége, globálisan több mint 100 ezer embert foglalkoztat. A bejelentés szerint a leépítések csak Svédországot érintik és nem tervez a vállalat elbocsátásokat globálisan, de a költségeket érintő kérdéseken folyamatosan dolgoznak.Az Ericsson egy hete arról számolt be, hogy az idei harmadik negyedévben az értékesítés 2 százalékkal, 54,6 milliárd svéd koronára mérséklődött, a nettó eredménye pedig 42 százalékkal, 2,2 milliárd svéd koronára esett az előző év azonos időszakához képest.A cég közlése szerint az első háromnegyed évben a bevétel 160,8 milliárd korona volt, szemben az egy évvel korábbi 163,3 milliárd koronával. A nettó eredmény viszont 11,1 milliárd koronáról 12,2 milliárd koronára emelkedett.A társaság tájékoztatása szerint a harmadik negyedévben a hálózati üzletág teljesítménye visszaesett az előző év azonos időszakához képest: Európa egyes részein, s Kínában, Koreában és Oroszországban is csökkentek az eladások. Mindezt részben ellensúlyozta az erőteljes növekedés Észak-Amerikában.A globális szolgáltatások üzletág értékesítése 19 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, s nőtt a szegmens üzemi árrése is az előző negyedévhez viszonyítva.A negyedéves nettó eredményt azonban alapvetően az befolyásolta, hogy a hálózati üzletágnak alacsonyabb volt nyereségessége.
Több, mint 1500 embert küld el az Ericsson
A svéd Ericsson telekommunikációs vállalat jelentős létszámleépítést jelentett be szerdán Stockholmban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.