A hivatal honlapjáról elérhető lista szerint jelenleg több mint 120 álláshelyre pályázhatnak a rezidensek országszerte. Többi között a gyöngyösi Bugát Pál Kórház, az egri Markhot Ferenc Kórház, a Tolna Megyei Balassa János Kórház, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet is több osztályára, továbbá az Országos Mentőszolgálat több mentőállomására is várják a rezidensek jelentkezését.Az EEKH az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: 2011. május 1-jétől az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló kormányrendelet módosítása következtében lehetőség nyílt arra, hogy a jelöltek bármikor belépjenek a felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerbe. Megszűnt az a korlátozás, hogy a hallgatók csak az év egy meghatározott időszakában jelentkezhetnek a szakképzésbe. "A módosítások következményeként a hallgatóknak már csak állást kell találniuk annak érdekében, hogy a szakképzésüket ténylegesen meg tudják kezdeni" - írták. Mint kiemelték, a hivatalhoz egyre több megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, hogy hol lehetne egységesen, egy helyen megtalálni az ország összes egészségügyi szolgáltatója által kínált rezidensi álláshelyeket. Ezért az EEKH a szakorvosjelölteknek létrehozott egy egységes, könnyen kereshető, kezelhető "álláshelykereső portált" a megfelelő tájékozódás és gyorsabb elhelyezkedés érdekében.
Itt a link: neten kereshetők az üres rezidensi helyek
Összegyűjtötte az ország összes üres rezidensi álláshelyét az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH), a munkahelyek a hivatal portáljáról érhetők el hétfőtől.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.