A MÁV sajtóosztályán az előző vezér távozásának okairól nem adtak felvilágosítást, mindössze annyit közöltek, hogy a MÁV vezetősége Sánta Zoltánnal képzeli el cég működtetését a jövőben. Sánta Zoltán korábban a távközlési osztályt vezette a cégnél - olvasható a portál hétfői hírében.Az Index úgy tudja, a cégen belül többek közt a Katus Gábor nevével fémjelzett szakmai kör is ellenezte azt a tűzfal-beszerzést, amelynek "megfúrása" miatt a vállalat úgynevezett compliance osztálya is "elvérzett". Hozzáteszik: azt nem tudni, hogy az ügy kapcsolódik-e Katus Gábor leváltásához. A portál egy másik, ugyancsak hétfői cikkében írt arról, hogy szeptembertől a MÁV megszünteti a frissen létrehozott szabályozás, etika és kockázatmenedzsment (compliance) osztályát. Ennek feladata az volt, hogy a belső ellenőrzéssel és a biztonsági osztállyal összehangolva vizsgálja a vállalat folyamatait, és felhívja a figyelmet azokra a jogi, szabályozási visszásságokra, amelyek többek közt a korrupcióra is lehetőséget adnak.Az említett tűzfal-beszerzési ügyben az Index szerint a MÁV úgy akart 144 millió forintért egy új hardvert beszerezni, hogy aztán kiderült, raktáron is hever egy funkciójában egészen hasonló, amit már csak be kellene szerelni nagyjából ötmillió forintért. A tűzfalat eladásra kínáló cég pedig már a zsebében érezte a megállapodást, a pályázat még le sem zárult, a cég már oktatta a MÁV Informatika munkatársait az új rendszer használatáról.
Leváltották a MÁV Informatika vezérét
Leváltották Katus Gábort a MÁV Informatika Zrt. éléről, az új vezérigazgató Sánta Zoltán - értesült az Index.hu, az internetes portálnak a MÁV is megerősítette a vezetőcserét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.